I. fejezet
Meet the Girl

Épp ez együttes magánrepülőjén ültünk, irányba véve a világ körüli turnénk következő állomását. A többiek a telefonjukat nyomkodták vagy aludtak (természetesen Connor), de én jobban szeretem a távolból figyelni a hegyeket, dombokat.

2 éve, hogy a banda befutott. Akkor még nem is gondoltam volna, hogy lehetőségem lesz, ennyi új hely és új ember megismerésére. Jelenleg Dublinba tartunk, Írország fővárosába, ez a turnénk második állomása. Általában a turné minden állomásán eltöltünk pár hetet és ez most sem lesz másképp, a nagy koncertre olyan  gyorsan elfogytak a jegyek, hogy be kellett iktatnunk kisebb koncerteket is azoknak a rajongóknak akik elől elkapkodták a jegyeket, így a szervezőkkel leegyeztettük, hogy 3 héttel a nagy koncert előtt érkezünk.

-         Srácok, nem sokára leszállunk, készülődjetek. Brad te pedig légy szíves keltsd fel Connort, nem szeretném ha úgy járnánk mint Menchesterben. – mondta Adam, a managerünk.

Adam a legjobb manager, akit egy banda kérhet. Mindig figyelembe veszi azt, hogy egy-egy koncert mennyire merít ki minket vagy ha olyan helyen járunk ahol sok a látnivaló, két koncert között megnézzük őket. Persze nem mondom, hogy mindegyik izgalmas, például nem rég egy múzeumba vitt minket, azt mondta jó lenne ha kicsit művelődnénk is. Na az kész szenvedés volt, de túléltük.

Feltápászkodtam az ülésről, a hűtőből kivettem egy doboz tejszínhabot, majd Connor felé vettem az irányt. Ez a srác arra se kelne fel ha ne adj Isten a gépünk zuhanásba kezdene.

Biccentettem Jamesnek, hogy hozza a kamerát és kezdődhet az ébresztés. Tejszínhabot nyomtam a tenyerébe és egy ilyen alkalmakra tartogatott tollal megcsikiztem a nyakát. Egy hirtelen mozdulattal arcon csapta magát és felébred.

Körül nézett, aztán amikor meglátta James kezében a kamerát egyből leesett neki mi a helyzet.

-         Ó, hogy mennétek a trópusi szellőbe! – mondta bosszúsan, és kipattanva az ágyból a tejszínhabos kezét kinyújtva kezdte el üldözni a kamerázó James-et hogy törölje ki a videót de azonnal. Persze, sikertelenül. Mire újra látó határba kerültek, James feje is tiszta tejszínhabos volt.

-         Ezért még megfizetsz Simpson. – mondta, de persze nem vettem komolyan, és a képébe röhögtem.

-         Készülődj, Adam mondta, hogy nem sokára leszállunk és már csak te nem állsz készen arra, hogy nyilvánosan is veled mutatkozzunk –folytattam, miközben a most készült videót töltöttem fel az Instagrammra. Mint a többi hasonló videó ez is nagyon tetszett nekik.

Beszálltunk a taxiba és nagy viták árán sikerült elérnem hogy én üljek az ablak mellé. (Ilyenkor nehéz, mert az új helyek a többieket is érdeklik) Teljesen magával ragadott a hely. Azt hinné az ember, hogy ha már olyan sok mindent látott a világ nem tud neki újat mutatni, hát ez nem igaz. Még alig láttam belőle bármit is, már most kijelenthetem, hogy Dublin elképesztő.

A szállodához értünk. Adam sosem viszi túlzásba az ilyen dolgokat, a lehető legkisebb feltűnést keltjük ha ilyenekről van szó, ezért egy kis panzióban foglalt szobákat és kicsi alatt azt értem, hogy összesen 5 szobája van, és egy apróbb kis ebédlője.

A szálloda előtt egy lányt vettem észre. Gyönyörű volt,  méz szőke haja a válláig omlott, , világoskék farmert viselt, fehér toppal és farmer dzsekivel, fején napszemüveggel. Kezében a telefonját nyomkodta. Érkezésünkre felkapta a fejét, majd oda jött.

-         Biztosan te vagy Cecilia….-mondta a managerünk, kezét nyújtva a lány felé. Össze néztem a srácokkal, hogy vajon Adam honnan ismerheti ezt a lányt.

-         Blake. –mondta, befejezve Adam mondatát.

-         Remek. Srácok bemutatom nektek, Cecilia Blake-et, jelenleg a dublini Trinity Egyetem hallgatója és az iskolaújság egyik szerkesztője. Az egyetem megkért,  hogy had adjanak le anyagot az itt töltött heteitekről, programokról, koncertekről, és Cecilia fog veletek menni egy-egy helyszínre.- fejtette ki bővebben.

Valószínűleg látta a totális érthetetlen képet a fejünkön. Szóval ez a lány fogja végig kísérni az itt töltött 3 hetemet. Ennél nem is lehetne jobb. Miközben a gondolataimat fürkésztem, hallottam hogy a srácok elkezdtek felpakolni a szobákba, de még mielőtt én is neki indultam volna a lány felé fordultam.

-         Szia, a nevem Brad Simpson – néztem rá a híres, szíveket dobbantó mosolyommal.

-         Tudom ki vagy, tele van a fejetekkel az egész város. – mondta kicsit szúrósan.

-         Mond csak, miért vállaltad el ezt a munkát? – kérdeztem

-         Ne legyél ennyire eltelve magadtól, nem vagyok a rajongótok, ha arra célzol. Azért fogadtam el, mert riporter szeretnék lenni, ehhez pedig szükségem van tapasztalatra és amikor jött a lehetőség éltem vele. – forgatta a szemét.

-         Á, értem. Figyi, ha esetleg ráérsz esetleg nem lenne kedved..- be sem fejezhettem a mondatot mert félbe szakított.

-         Van barátom, ne is próbálkozz.

-         Ó, ne érts félre, nem randira akartalak hívni, csak általában ha kipakoljuk a cuccokat, elmegyünk kajálni és meg akartam kérdezni, hogy nem e tudnál mutatni egy jó helyet esetleg. Egyenlőre nem tudjuk, hogy mi merre…- próbáltam menteni a menthetőt, de úgy nézett ki sikerült, mivel kicsit lesokkolva rám nézett.

-         Ó sajnálom, csak tudod ez az egész elég furán hangzott és azt hittem hogy..

-         Nem gond, én kérdeztem rosszul.

-         Elkísérni nem tudlak benneteket, de megadom a számom, küldök egy címet, az az egyik legjobb étterem a városban és ha valamelyik nap mentek valamerre, vagy esetleg próbára, akkor kérlek hívj fel, hogy tudjak rendesen anyagot gyűjteni a cikkhez.- kért meg.

-         Persze. – mondtam, majd beírta a telefonomba a számát, hátat fordított majd elment.

A taxihoz indultam a holmimért, majd felmentem és elfoglaltam az egyetlen üresen maradt szobát. Bele gondoltam az elmúlt pár perc történéseibe és az forgott a fejemben, hogy ez a három hét teljesen más lesz mint képzeltem. Még mennyire hogy igazam lett.